Csak a kijelölt időben mehetnek vásárolni a nyugdíjasok – szombaton tehát nem

2020. április 22. - 14:33 | Belföld
Csak a kijelölt időben mehetnek vásárolni a nyugdíjasok – szombaton tehát nem
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A 65 év felettiek az eddig kijelölt 9 és 12 óra közti időszak helyett már csak 9 és 11 óra között vásárolhatnak hétfőtől péntekig. A szombatról nem tesz említést a határozat, ez pedig félreértést okozhat az emberek körében, hogy a hétvége első napján mehetnek-e bevásárolni az idősek, vagy sem.

Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy az érvényben lévő intézkedés szerint az üzletek üzemeltetői hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között engedhetik a 65 év feletti személyeket vásárolni. Ez nem vonatkozik a gyógyszertárakra, az egészségügyi termékeket áruló üzletekre, az optikákra (beleértve a szemvizsgálatot is), az autómosókra és a benzinkutakra.

„Más időszakban tilos a 65 éven felüli személyeknek bevásárolniuk, illetve az üzleteket üzemeltetők sem szolgálhatják ki őket”

– tájékoztatott a szóvivő, majd hozzátette: az intézkedést az idősek védelmében hozták meg, ugyanis feltételezhető, hogy az enyhítések bevezetésével több ember lesz a nyilvános tereken, ami az idősek számára súlyos veszélyt jelenthet.

„Örülnénk, ha az idősek – mint veszélyeztetett csoport – óvintézkedésként tekintenének arra, hogy kijelöltek számukra egy időintervallumot, amikor csak ők mehetnek bevásárolni. A Covid-19 fertőzés az időseknél súlyos egészségi problémákat okozhat, amely akár halállal is végződhet”

– figyelmezteti az embereket a Közegészségügyi Hivatal.

Azoknak a 65 év feletti személyeknek, akiknek bevásárlásra van szükségük a megadott időn kívül, azt tanácsolják, hogy forduljanak segítségért hozzátartozóikhoz, ismerőseikhez, szomszédjaikhoz vagy a helyi önkormányzathoz.


(tt)