A Čaputová javára visszalépő elnökjelölt is felszólal a Kuciak-megemlékezésen Dunaszerdahelyen!

2020. február 17. - 13:59 | Régió

Február 21-én több dél- és délnyugat-szlovákiai városban is megemlékezést tartanak Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának második évfordulóján. Köztük van Dunaszerdahely is, mint azt már korábban megírtuk, a szervezők pedig most közzétették a megemlékezés programját.

A Čaputová javára visszalépő elnökjelölt is felszólal a Kuciak-megemlékezésen Dunaszerdahelyen!
Robert Mistrík - Fotó: Cséfalvay Á. András

"Szlovákiában 30 éve van demokrácia, de a két éve történt újságírógyilkosság miatt minden eddiginél komolyabban kell elgondolkodni a szabadság és a demokrácia valódi jelentésén. Nem felejtünk, február 21-én emlékezünk a meggyilkolt újságíróra és jegyesére" - írják a szervezők.

Dunaszerdahelyen 18.00 órakor a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren találkoznak a megemlékezők. A program első pontjában Hrapka Zsófia gimnazista diák előadása hallható, majd következnek a szónoklatok. Meghallgathatjuk Robert Mistrík tudós, vegyész, vállalkozó szavait, akit többek között arról ismerhetünk, hogy tavasszal ő is indult az államfőválasztáson, ám bő két héttel előtte visszalépett Zuzana Čaputová javára, aki később megnyerte az első, majd am ásodik fordulót is.

További felszólaló ifjabb Mészáros Lajos jogász, akinek véleményét már portálunk is több alkalommal kérte ki, például annak idején a himnusztörvény kapcsán, illetve ő képviseli Nagymegyer városával szemben azt a hölgyet, akit az ottani polgármester nem volt hajlandó kinevezni az egyik városi cég élére azt követően, hogy a képviselő-testület megválasztotta.

A harmadik felszólaló Csóka Zsófia gimnáziumi diák. A felszólalásokat szintén egy gimis, Bondor Jusztina gitárjátéka zárja. A megemlékezés műsorvezetője Štefkovič Patasi Ágnes.

A felszólalások után gyertyagyújtásra kerül sor, majd a program a kultúrház mögötti NFG klubban folytatódik, ahol hét órakor a sajtószabadságról, a demokrácia lényegéről, az újságírói hivatásról és társadalmi felelősségről beszélget Szigeti László és Rácz Vincze, Kálmán Norbert moderálásában.

A szervezők közölték, a megemlékezés független polgári kezdeményezésként valósul meg.

(parameter)