Brutális rablótámadás áldozata lett egy kilencéves kislány

Iskolából hazafelé tartó kislányt támadott meg egy gyerekekből álló csoport – a lányt ütötték-verték, el akarták venni a pénzét és a mobiltelefonját.

A kilencéves kislány iskolából tartott hazafelé Sninán, amikor négy 6-8 éves gyerek körbevette. A lánynak olyan erővel húzták a haját, hogy a földre esett. Egy szemtanú szerint brutálisan ütötték-verték a kislányt, a mobiltelefonját akarták elvenni tőle.

A szemtanúnak sikerült megmentenie támadói elől a kislányt, majd hazakísérte őt. A lány édesanyja azonnal jelentette az esetet a rendőrségen, elmondása szerint gyermeke azóta fél egyedül kimenni az utcára. A helyi lakosok szerint gyakran történnek hasonló esetek a környéken.

Jana Migaľová rendőrségi szóvivő szerint az ügyben rablás vádjával indítottak eljárást, ám mivel az elkövetők túl fiatalok voltak, a büntetőeljárást rövid időn belül megszüntették.  

noviny.sk/para