Boros Lajos szívműtétjéről mesélt

Boros Lajosnak január végén kellett kórházba feküdnie, amikor is kiderül, szíve csak 35 százalékon funkcionál.

Mint kiderült, a 70 éves rádiósnak szívritmuszavara van, illetve két szívbillentyűje sem működik megfelelően.

Borost azóta megműtötték, majd a Blikknek mesélt az operációról.

Ébren voltam ugyanis, amikor dr. Merkely Béla betette a pacemakerem. Úgy éreztem magam, mintha gödörben lennék, miközben felettem a professzor és a két asszisztens beszélgettek. Meg is kérdeztem, hogy elnézést, de ilyenkor nekem mint páciensnek, hogyan kell viselkedni. Egyébként nagyon hideg volt a műtőben, remegtem is, mint a kocsonya.

– mesélte a műtétről a rádiós, aki azt is elárulta, hogy szívbillentyűinek a helyreállítását sajnos nem tudták elvégezni, mivel ahhoz híznia kellene.

Cukorbeteg lettem, diétára fogtak, és lefogytam hét és fél kilót. Soha nem voltam ennyire vékony, ám most éppen ez a probléma, ezért nem lehet a billentyűimet megműteni. A következő három hónapban öt kilót kell felszednem, amely a diéta mellett nem egyszerű feladat

– mesélte Boros, aki azt is hozzátette, hogy felesége ott van mellette és mindent meg fog tenni a siker érdekében.

24.hu