Borbély Alexandrát választották a legjobb európai színésznőnek

2017. december 9. - 23:32 | Kultúra

Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben, a legjobb filmnek járó elismerést pedig A négyzet című alkotás nyerte el.

Borbély Alexandrát választották a legjobb európai színésznőnek
Facebook

Borbély Alexandra, aki a díjat a meghatódottságtól sírva vette át, rövid beszédében köszönetet mondott Enyedi Ildikónak, a film rendezőjének, hogy eljátszhatta a szerepet.

A budapesti Katona József Színház társulatának tagja mellett olyan világsztárokat jelöltek a legjobb női főszereplő díjára, mint Juliette Binoche és Isabelle Huppert.
Enyedi Ildikó az MTI-nek úgy fogalmazott: "nagyon nagy boldogság Alexandra díja. Sokszor elmondtam, de nem lehet elégszer, hogy mennyire különleges élmény volt számomra együtt dolgozni vele, tanúja lenni annak a csodálatos, belülről jövő metamorfózisnak, amivel átalakult ennek a filmnek a főszereplőjévé, Máriává. Sok igazán tehetséges, izgalmas színésznőt ismerek, közülük is kiemelkedik azzal az elképesztően széles skálával, aminek minden szegmensét még nem is volt alkalma megmutatni, pedig sokféle szerep megtalálta már, eddig főleg színházban. Hozzon neki ez a nagy elismerés sok, boldog, önfeledt munkát, igazi kibontakozást!"

Az EFA gáláján A négyzet volt a legsikeresebb alkotás, a svéd-német-francia-dán koprodukció hét jelölésből ötöt váltott díjra. Alkotója, Ruben Östlund elnyerte vele a legjobb rendezésért és a legjobb forgatókönyvért járó Európai Filmdíjat. Ebben a két kategóriában a jelöltek között volt Enyedi Ildikó is A testről és lélekről rendezésével, illetve forgatókönyvével.
A négyzet kiérdemelte a legjobb vígjátéknak járó elismerést is, főszereplője, Claes Bang brit színész pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat vehette át.
Az alkotás egy múzeumigazgató kényelmes, rendezett életének abszurd fordulatokkal teli összeomlását meséli el. Májusban elvitte a cannes-i fesztivál fődíját, az Arany Pálmát.

A több mint háromezer filmes szakembert összefogó EFA 30. éve osztja ki díjait az adott esztendőben bemutatott európai filmeknek. Ezúttal is 21 kategóriában ítélték oda az európai Oscar-díjként is emlegetett elismeréseket.

Az EFA elnöke, Wim Wenders német filmrendező a harmincadik évforduló alkalmából elmondott ünnepi beszédében a díj alapítása óta kibontakozott európai fejleményekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy visszatért a már meghaladottnak tűnt nacionalizmus, amely "meggyilkolja legszebb álmainkat".
Wim Wenders felszólította az európai filmművészeket a nacionalista és populista politikai erőkkel szembeni fellépésre, és az európai kultúra sokszínűségének védelmére. Kiemelte: "Európa nem a probléma, Európa a megoldás".

Az EFA életműdíját Alekszandr Szokurov orosz filmrendező vehette át. Julie Delpy francia-amerikai színésznőt, filmrendezőt és forgatókönyvírót az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez nevű díjjal tüntették ki a kamera előtt és mögött végzett munkájáért, Cedomir Kolar horvát producer pedig az Európai Koprodukciós elismerést, a Prix EURIMAGES-t kapta meg.
A legjobb rövidfilmnek járó elismerést Juanjo Giménez spanyol rendező Időkód című munkájának ítélték oda. A kategóriában Bucsi Réka Love című animációja is a jelöltek között volt.
A közönségdíjat, amelyre Magyarországon is lehetett szavazni, a Stefan Zweig - Búcsú Európának című német-osztrák-francia koprodukció, Maria Schrader német rendező alkotása kapta meg.

A gála több mint 900 vendége között volt az európai filmművészet számos világhírű képviselője, köztük Nastassja Kinski német színésznő, Stellan Skarsgard svéd színész, Szabó István Oscar-díjas magyar rendező és több kollégája, mások mellett a brit Stephen Frears, a spanyol Carlos Saura és a német Volker Schlöndorff.
Az EFA előzetesen már több díj sorsáról döntött, honlapja az összes kategória jelöltjeit és győztesét felsorolja (www.europeanfilmawards.eu).
A díjátadó ünnepséget évente felváltva tartják Berlinben - az EFA székhelyén -, és valamely európai városban.
A díj 30 éves történetében a Testről és lélekről az első magyar alkotás, amely négy jelölést kapott. Ezzel összefüggésben Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap ügyvezetője az MTI-nek kiemelte: "a 2017-es évben a sok rangos nemzetközi filmdíj mellett a magyar filmek nézettségére is nagyon büszkék lehetünk, november elején a nézőszám átlépte az egymilliót, erre az elmúlt tíz évben nem volt példa".

Enyedi Ildikó különleges alkotását már majdnem 90 ezren nézték meg Magyarországon, a fesztiválokkal együtt világszerte több százezren - tette hozzá Havas Ágnes.
"Fantasztikus öröm, hogy ma este a kortárs európai filmművészet legjobbjai között egy magyar alkotást díjazott az Európai Akadémia!" - mondta.
Az alkotók közlése szerint a Testről és lélekről már DVD-n is megvásárolható, és a friss díjas alkotókkal a Három Holló kávéházban kedden délután fél 5-kor személyesen is találkozhat a közönség.

MTI