"Boldog vagyok, hogy van nekünk" - Zuzana Čaputová a lakosokkal, a polgármesterrel és magyar civilekkel is beszélgetett (Videók-Fotók)

2019. november 26. - 13:48 | Régió

Zuzana Čaputová legutóbb márciusban, államfőjelöltként látogatott Dunaszerdahelyre, most nyolc hónappal később viszont már köztársasági elnökként érkezett.

"Boldog vagyok, hogy van nekünk" - Zuzana Čaputová a lakosokkal, a polgármesterrel és magyar civilekkel is beszélgetett (Videók-Fotók)
Fotók: Cséfalvay Á. András - További felvételekért kattints!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK ZUZANA ČAPUTOVÁ LÁTOGATÁSÁRÓL

A hivatalos programhoz képest némi késéssel, szigorú biztonsági intézkedések közepette háromnegyed tíz környékén érkezett meg Dunaszerdahelyre Zuzana Čaputová köztársasági elnök, akit Hájos Zoltán polgármester a hagyományoknak megfelelően kenyérrel és sóval fogadott.

Az államfőt az Apró Csallóközi táncegyüttes ifjú néptáncos növendékei is szórakoztatták egy picit, Čaputová pedig produkciójukat követően odasétált a lakosokhoz, akik több tucatnyian eljöttek őt üdvözölni. Néhányukkal röviddel elbeszélgetett, hallgatózni "sajnos" nem állt módunkban.

Röviddel ezután a polgármester felkísérte a köztársasági elnököt a városháza nagy tanácstermébe, ahol Zuzana Čaputovát már várták a város alpolgármesterei és néhány képviselője, továbbá Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Akikkel ezután zárt ajtók mögött tanácskoztak különböző témákról.

"Június 21-én gratuláltam a elnök asszonynak megválasztása alkalmából és meghívtam őt Dunaszerdahelyre, hivatkozva arra is, hogy a választóink több mint 85%-a rá szavazott. Kértem, hogy ha szeretne megismerkedni dunaszerdahelyiek életével, szíveskedjen eljönni hozzánk"

- árulta el érdeklődésünkre a találkozót követően Hájos Zoltán, hozzátéve, látogatásának megszervezésében nyilván annak is szerepe volt, hogy Zuzana Čaputová tanácsadói testületének tagja ugyancsak két dunaszerdahelyi: Németh Ilona képzőművész és Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet ügyvezető igazgatója.

Szót ejtettek a városról, a régióról, a magyar kisebbség fogyásáról, illetve ennek megfékezésére szolgáló igyekezetekről. "Felvetettem az önkormányzatiság lehetőségét a kultúra és az oktatás területén, kiindulva abból, hogy ennek a rendszernek az alapját a magyarok lakta régióban megválasztott polgármesterek és megyei képviselők képezhetnék. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy mindezt csak a többségi szlovák társadalom jóváhagyásával vihetnénk véghez. Ő úgy reagált erre, hogy szakmailag és nem politikailag kellene ezt megközelíteni – amiben egyetértettünk" - folytatta a polgármester.

Elárulta, hogy említést tett az államfőnek a kollektív bűnösség okozta traumákról is, egyrészt arról, hogy a második világháború alatt a város felét kitevő zsidó lakosságot hurcolták el marhavagonokban Auschwitzba, majd a háború után néhány évvel magyarokat Csehországba.

"Megemlítettem, hogy a magyar közösségünktől állami szinten még nem kértek emiatt bocsánatot. Felhívtam a figyelmet arra, hogy ez nem politikai szempontból volna fontos, hanem azok számára, akik ezt átélték és egyre kevesebben vannak. Felvetettek, hogy a Szerbia és Magyarország közt rögzített határozathoz hasonló születhetne Magyarország és Szlovákia között is, melynek eleme lehetne egy nyilatkozat, mely megkövetné a magyar közösség tagjait a kényszerkitelepítés miatt. Az elnök asszony nyitottan állt a kérdésekhez, de leszögezte, hogy mindezt már csak a közelgő parlamenti választások után lehet felhozni" - fejtette ki Hájos.

Szavai szerint Čaputová rákérdezett, hogy vajon ez a kezdeményezés Magyarországról származik-e. "Mondtam, hogy messzemenőleg sem, hanem kimondottan a mi közösségünket érinti, a polgármesterek találkoznak ezekkel a kérdésekkel, melyeket akkor és ott kell kimondani, ahol alkalom nyílik rá" - húzta alá.

A szűk egyórás tanácskozást követően a városházától a Fő utca mentén elindultak a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ felé, Čaputová pedig Hájos szavai szerint eközben érdeklődött arról, hogy van-e a városnak bármilyen problémája, ami a környezetvédelmet érinti. A polgármester pedig elmagyarázta számára az ollétejedi gumifeldolgozó körül kialakult helyzetet. "Úgy reagált, hogy a következőkben felálló kormány környezetvédelmi miniszterével mindenképp beszélni fog erről a témáról" - árulta el érdeklődésünkre a polgármester.

A művelődési központ elé érve megtekintették a három gráciát ábrázoló szökőkutat, majd a Bartók Béla sétány felé vették az irányt, ahol Hájos Zoltán mesélt az államfőnek Vámbéry Ármin életútjáról. A Kelet-kutató emlékpadjánál Zuzana Čaputová is fotózkodott, és itt kaptak az alkalmon néhányan a nézelődő lakosok közül is, hogy közös fényképet készíthessenek vele.

"Boldog vagyok, hogy van nekünk" - üzente az egyik úr.

A sétányon végül eljutottak a Vámbéry térig, ahonnan az elnök asszonyt autóval vitték át a Kortárs Magyar Galériának otthont adó Vermes-villába, ahol Csanda Máté művészettörténész által a galéria gyűjteményéből válogatott festményekkel ismertették meg őt - tudtuk meg immár Iván Pétertől, a galéria vezetőjétől. "Csanda Máté volt a kurátor is, ő vezette körbe. Felvidéki magyar alkotókat választott ki a nagy öreg, még a monarchia idején született Jakoby Gyulától kezdve a galériaalapító Luzsicza Lajoson át napjaink közismert nagyjait is bemutatva, mint pl. Varga Emőke, Lipcsey György, Juhász József (Rocco)" - fejtette ki.

A galérialátogatás következő pontjaként Zuzana Čaputová zárt körű tanácskozáson vett részt a szlovákiai magyar civil társadalom képviselőivel, köztük voltak tanácsadóiként Németh Ilona és Simon Attila, Antal Anna, Görözdi Judit, N. Tóth Anikó, L. Juhász Ilona, Szalay Zoltán, Gazdag József, Beke Zsolt és Rácz Vince.

A tanácskozást követően némi szünet után az államfő Kisudvarnokba látogat, majd azután megtekinti a dunaszerdahelyi Minit vállalatot.

(SzT)