Bittó Cigániková az abortusztörvény módosításáról: örülök, hogy sikerült megakadályozni a szavazást erről a káros javaslatról

2020. október 1. - 19:10 | Belföld

Jana Bittó Cigániková (SaS) szerint ők nyílt lapokkal játszottak: előre megmondták, hogy nem fogják támogatni Anna Záborská abortusztörvény-javaslatát. Azt azonban cáfolja, hogy az obstrukció során együttműködtek volna az ellenzékkel. Úgy véli, éppen Záborská az, aki arra számított, hogy Kotleba képviselőinek támogatásával könnyedén elfogadják a terhességnegszakítások szigorítását. Az SaS-es képviselő szerint sem ő, sem pártja nem készül a koalíció megbuktatására, de ezt az abortusztörvény blokkolása nem is indokolná.

Bittó Cigániková az abortusztörvény módosításáról: örülök, hogy sikerült megakadályozni a szavazást erről a káros javaslatról
Fotók: TASR

Mi történt a parlamentben, miért obstruáltak az abortusztörvényről való szavazáskor?

Mi ezzel a javaslattal – és ezt mondjuk már hónapok óta – nem értünk egyet. Úgy gondoljuk, hogy rosszul időzítették, hogy nem a nők egészségéről, nem a nekik való segítségről szól, ezért vagyunk kezdettől ellene. Tehát nincs okunk támogatni azt a törvényt, amivel nem értünk egyet, ezért használtuk a törvény elutasításának ezt a módját.

Az nem jelentett gondot, hogy smeresekkel és Kotleba képviselőivel kellett összefogni, hogy az obstrukció sikeres legyen?

Ez butaság, ez nem így volt. Mi nem egy törvényjavaslatot terjesztettünk elő velük. Meg kell várni, hogy végül ezt a törvényt kinek a támogatásával fogadják majd el. Mi csak teljesen megszokott módon nem vettünk részt a szavazáson, ez teljesen általános gyakorlat.

Szerintünk ez egy rossz javaslat, ezért logikus, ha nem akarjuk segíteni az elfogadását.

Az, hogy a többi képviselő mit tesz, az az ő dolguk. De újra el kell mondanom, hogy örülök, hogy sikerült megakadályozni a szavazást erről a káros törvényjavaslatról, vannak ennél fontosabb dolgok is, amit meg kellene vitatnunk.

A szavazáskor azonban úgy tűnt, hogy önök megállapodtak a smeresekkel, valamint a Hlas és Kotleba képviselőivel, hiszen ők is mindig kihúzták a szavazókártyájukat, amikor ön is.

Ez csak a látszat. Én bizottsági elnökként elöl ülök, ahol jól látnak, és igaz, hogy demonstratívan kihúztam a kártyámat, hogy mindenki lássa, mit fogunk tenni. De, hogy a többiek hogyan oldották ezt meg, az az ő dolguk, azt azonban kijelenthetem, hogy az SaS sohasem szavazott Kotlebáékkal, az OĽaNO-tól eltérően. Nem is kerestünk náluk segítséget, amikor úgy láttuk, hogy több szavazatra lenne szükségünk, ugyancsak az OĽaNO-tól eltérően. Vissza kell utasítanom ezeket a kommentárokat. Természetes, hogy ők a saját partnereik támadásával védekeznek, de ez teljesen felesleges.

Semmi különleges nem történt, figyelmeztettük őket előre, hogy nem értünk egyet a törvényjavaslattal, mi és a Za ľudí frakciójának kétharmada nem támogatta javaslatukat. Ennyi történt.

Az pedig szintén teljesen megszokott és normális dolog, hogy az ellenzék nem támogatja a kormánypártok javaslatait. Teljesen nevetséges azt állítani, hogy mi együttműködünk az ellenzékkel. Ha az OĽaNO képviselői valamilyen javaslatot el szeretnének fogadni, akkor támogatókat kell hozzá keresniük. A koalíció és a parlament demokratikus részében nyilvánvalóan nincs meg a támogatottságuk, én magam is kíváncsi vagyok, hol fognak támogatókat keresni, ha bennünket ilyen vádakkal illetnek.

Az eredeti törvényjavaslatot az előterjesztő, Anna Záborská is módosította, enyhítette volna. Ez miért nem volt elfogadható önöknek?

Még ez a javaslata is – és engem ez zavar a legjobban – tartalmazza a 96 órás kötelező kivárást, vagyis időt, négy napot vesz el a nőktől, amikor igénybe vehetik a törvényes abortuszt. Emellett mi ellenezzük, hogy bármilyen módon szigorodjon a jelenlegi status quo ezen a területen. Azt is elmondtuk korábban, hogy

egyetlen esetben tudjuk támogatni a törvény módosítását, ha belekerül a gyógyszeres terhességmegszakítás lehetősége, ami azonban Záborská asszony javaslatából hiányzik.

A törvénytervezetet Záborská asszony terjesztette elő, neki kell biztosítania az elfogadásához a szükséges támogatást.

Most néhány hetes haladékot kaptak, mit vár, milyen eredmény lesz az októberi ülésen?

Mi egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ez így sikerül, nagyon meglepett bennünket. Csak azt tudtuk, hogy elméletileg is csak ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a jogszabályt ne fogadja el a parlament.

Az OĽaNO ráadásul szándékosan sorolta ezt a törvényt a parlamenti ülés végére, hogy csökkentse ezáltal az elfogadásához szükséges szavazatszámot, hogy Záborská asszonynak legyen elég voksa

(az ülésszak vége felé, főleg az ellenzéki képviselők már kisebb számban vesznek részt az ülésen, ezáltal jóval kevesebb igen szavazattal is el lehet fogadni törvényeket – szerk. megj.). Nyilvánvaló ugyanis, hogy a demokratikus képviselők közt nincs többsége. Mi megértettük, hogy az egyetlen esélyünk annyira csökkenteni a jelenlévők számát, hogy a parlament teljesen határozatképtelen legyen. De tényleg őszintén mondom, nem számítottunk rá, hogy sikerülni fog. De nem titkoljuk, ezután is mindent meg fogunk tenni azért, hogy a nők jogai ne sérüljenek, viszont a lépéseinket koordinálni fogjuk a koalícióban.

Az ellenzékkel nem fogják koordinálni a tervezett lépéseiket?

Eddig sem tettem, ezután sem fogom. Eddig csak annyit egyeztettem az ellenzékkel, hogy ahogyan minden frakcióba, úgy az ellenzéki frakciókba is elvittem a módosító javaslatomat, hogy elmagyarázzam, mi a célom vele. De sohasem beszéltünk együttműködésről. Minden ilyen elképzelés nyilván csak egyes kollégáim vágya, akik szerették volna elkendőzni, hogy

meg voltak győződve arról: a törvényjavaslatukat elfogadja a parlament Kotleba képviselőinek a támogatásával.

Most csak annyi történt, hogy Kotlebáék megmutatták, nem lehet velük automatikusan számolni. De ezt már Záborská asszonynak kell elintéznie Kotlebával, vagy pedig meg kell értenie, hogy a liberálisokkal is meg kell tudnia egyezni. Ő most abban a helyzetben van, hogy el kell döntenie, kivel fog kommunikálni ebben az ügyben: a liberálisokkal vagy Kotleba képviselőivel.

És milyen most a helyzet a koalícióban? Az OĽaNO egyes képviselői azt állítják, hogy az SaS újra a koalíció szétverésén dolgozik, ahogyan ezt tette 2011-ben is.

Úgy, mint ahogyan akkor Igor Matovič is tette, aki velünk szavazott? Ez tiszta hülyeség. A mi álláspontunk hónapok óta ismert és változatlan: Záborská asszony javaslata rossz, veszélyes, rosszul időzített, nem értünk vele egyet, és mindent megtettünk és meg is teszünk, hogy elmagyarázzuk az álláspontunkat. Szakértőket hoztunk a parlamentbe, tanulmányokat mutattunk be, személyesen vittem el a módosító javaslatunkat minden frakcióba. Mindent megtettünk, hogy megegyezzünk, de sajnos nem hallgattak meg minket, csak elutasítást kaptunk. Még a koalíciós képviselők által támogatott javaslatunkat is elutasította Záborská asszony. Végül azt mondtuk, hogy ilyen hangulatban nem fogunk szavazni, de ismétlem mindent megtettünk a megegyezés érdekében. Nem is vesszük ezt magunkra, a koalíciós kollégáinknak sem kellene ezt személyes ügynek tekinteni.

Tehát a koalíciót nem fenyegeti a széthullás?

Az SaS a koalíció stabil tagja, és feltételezzük, hogy az élet védelméről lehet más elképzelésünk, mint a többieknek, és ezt a koalíciós szerződés is így tartalmazza. Ha ez a szerződés érvényes, akkor jelenleg nem fenyegeti a koalíciót semmilyen veszély.

Lajos P. János