Megosztás
A dunaszerdahelyi születésű, Csiliznyáradon élő Béhr László István neve sokak számára ismerős lehet, hiszen számos produkcióban láthattuk már. Sikeresen helytáll a színpadon, ráadásul emellett a Markíza televízió nagysikerű Dunaj, k vašim službám c. sorozatában is láthatjuk. A Komáromi Jókai Színházban együtt is megfordultak a Béhr testvérek a színpadon, hiszen hárman is szerepeltek a Pál utcai fiúk c. darabban. Többek között erről is mesél a Paraméternek a 26 éves Béhr László István.
Hogyan került az életedbe a színészet?
Tulajdonképpen a kultúra iránti szeretet mindig is az életem része volt, mondhatni, a testvéreimmel együtt örököltem a szüleinktől, hiszen anyukám néptáncolt, apukám pedig cimbalmos volt a Ghymes együttesben. Maga a szereplés mindig is közel állt hozzám, már gyerekként is otthoni előadásokat, kvízműsorokat készítettem. A néptánc kapcsán ismerkedtem meg legelőször a színpaddal, ami teljesen elvarázsolt. Egy időben komolyan fontolgattam, hogy a jövőben a néptánccal szeretnék majd foglalkozni. Amikor elkezdtem az egyetemet, akkor abba kellett hagynom a néptáncot, mivel az első két év annyira leterhelő volt, hogy amellett egyáltalán nem jutott rá idő. A színészet felé vezető út számomra nem volt ilyen egyértelmű. Először a bátyám indult el a színészet felé, akkor nekem ez még egyáltalán nem volt tervben, habár a sulis évek alatt én is elég aktívan részt vettem a szavalóversenyeken, ahol sikerült szép eredményeket elérni. A gimnázium végén merült fel komolyabban a színészet, igazából az utolsó pillanatban sikerült elküldenem a jelentkezési lapot a Pozsonyi Színművészeti Egyetemre, ahová sikeresen be is kerültem.
Melyik volt az első nagyobb színházi szereped?
Az első komolyabb színházi szerepemet úgy kaptam meg, hogy Tóth Tibor, a The Art művészeti ügynökség vezetője felkínált nekem egy szerepet a Helló, náci! c. előadásban. Ezt követően jött a Komámasszony, hol a stukker? című komédia, amit még mindig játszunk, nagy sikerrel. Nagyon jó társaság jött össze ehhez a darabhoz és elképesztően jó együtt dolgozni a többiekkel, ráadásul most alkalmam van a bátyámmal is egy színpadon lenni. A közeljövőben készülünk egy új darabbal, amely Hargitai Iván rendezésében valósul majd meg. A Sóska, sültkrumpli c. darab bemutatója áprilisra várható.
Milyenek a tapasztalataid magyarként a szlovák színészvilágban?
Elmondhatom, hogy a Pozsonyi Színművészeti Egyetemen kimondottan szeretik a magyar színésznövendékeket, én személy szerint nem tapasztaltam ellenszenvet a magyarságom miatt. Az egyetemünk együttműködik a Szlovák Nemzeti Színházzal, ami azt jelenti, hogy a színésznövendékeket bevonják a próbafolyamatba. Ennek köszönhetően én is eljátszhattam pár kisebb szerepet a Szlovák Nemzeti Színház színpadán.
Nemrég megfordultam a Pán profesor c. szlovák gyártású sorozatban is egy epizódszerep erejéig. Mostanában az időm nagy részét a Markíza televízióban látható Dunaj, k vašim službám c. sorozat forgatása tölti ki, amelynek a negyedik évad végétől állandó szereplőjévé válltam. A második világháború ideje alatt játszódó sorozat ötödik évada már követhető minden kedden és csütörtökön a TV-ben. Azt nem árulhatom el, hogy mi lesz a karakterem sorsa, de ígérem, hamarosan a nézők is tudni fogják, mi is történik Kasperral.
Az egyetemen előadott vizsgaelőadások mellett több színházi darabban megfordulok, illetve ott vannak még a forgatások is, így összességében eléggé zsúfoltak a mindennapjaim. Sokat ingázom Komárom és Pozsony között. Az az igazság, hogy a színház közelebb áll a szívemhez, de az sem elhanyagolható, hogy anyagilag óriási különbség van a színház és a televízió között…
Hogyan boldogul ennyi színész egy családban?
Nagyon örültem, amikor megtudtam a hírt, hogy a testvéreimmel együtt játszhatunk a Pál utcai fiúk c. darabban, ahol már nem csak Marcival ketten voltunk, hanem csatlakozott az öcsénk, Andriska is, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója. A próbafolyamat idejére Marcihoz költöztünk Komáromba, amit szintén egy csodálatos időszaknak éltünk meg, hiszen együtt lehettünk. Ez az a darab, ami nagyon közel áll a szívemhez, de szerintem ezt a nézők is érzékelik.
Kezdetben voltak köztünk nézeteltérések, de rájöttünk arra, hogy óriási segítséget tudunk nyújtani egymásnak. Ma már rendszeresen kikérjük egymás véleményét. Amikor az öcsém készült a felvételire, akkor próbáltunk neki segíteni a felkészülésben, hogy sikeresen felvételizzen, ami szerencsére sikerült is. Úgy néz ki, három színész is lesz a családban, habár ahhoz még neki és nekem is le kell diplomáznom, de remélem, hogy a negyedik testvérünk talál valamilyen normális szakmát (nevet).
Ha a világon bármilyen szerepet eljátszhatnál, akkor mit választanál?
Szerintem a legtöbb gyereket elsőként a zenés darabok szólítják meg. Nálam sem volt ez másként, ezért örömmel vállalnék szerepet az olyan darabokban, mint például A padlás, illetve A dzsungel könyve. Ezekből szinte bármilyen szerepet szívesen eljátszanék, viszont nagyon örülnék komolyabb szerepeknek, nagyobb kihívásoknak is.
Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik a színészettel szeretnének foglalkozni?
Szerintem a színészet nem korhoz kötött, bármikor el lehet kezdeni. Azt viszont ki kell emelnem, ha valaki ezt a pályát választja, akkor számítson arra, hogy az életben sok mindent be kell majd érte áldoznia. Nehéz szakma és hatalmas elhivatottság kell hozzá. Sokan csak a csillogást látják a színészek életében, azt gondolják, hogy amint felvették az egyetemre, rögtön jöhet a vörös szőnyeg, a népszerűség, aztán szembesülnek a valósággal, amikor a tanítás második hetében a lányok zokogva futnak ki a teremből a nagy nyomás miatt, és mert úgy érzik, hogy bármit csinálnak, az nem jó. A fiúk? Náluk talán két héttel később törik el a mécses…
(Bokros Bia)