BALESET: Frontális ütközés, két sérült a dunaszerdahelyi Bősi úton

Súlyos közúti baleset történt pénteken este fél tíz környékén a Dunaszerdahelyi bősi úti felüljáró közelében, a Fürdő utcával való kereszteződésben.

BALESET: Frontális ütközés, két sérült a dunaszerdahelyi Bősi úton
Fotó: Nagyszombati kerületi útinform - Facebook-csoport

Két személykocsi ütközött frontálisan - erősítette meg értesülésünket Lelkes István, a járási tűzoltóság igazgatója. Elárulta, hogy egységeik fél tízkor kaptak riasztást a helyszínre, majd a rendőrökkel és a mentőkkel együtt kiszálltak. 

A balesetnek három résztvevője volt, közülük ketten megsérültek. Két mentőautóra is szükség volt, hogy mindkettejüket kórházba szállíthassák. Állapotukról közelebbit egyelőre nem sikerült megtudnunk.

A baleset körülményei egyelőre nem világosak, annak és a vétkeseknek a megállapítása a rendőrségre tartozik. 

A helyszínelés ideje alatt a forgalmat elterelték, a helyszínt a tűzoltók világították meg, akik egyúttal elvégezték a járműveken a tűzvédelmi intézkedéseket, valamint segítette a törmelékek összetakarításában.

(parameter)