Azt hazudta, hogy koronavírusos, pedig csak munkaundora volt. Most nagy pácban van...

2020. április 27. - 20:24 | Régió

A fiatal férfinek nem volt kedve munkába menni, így hát lódított egy nagyot.

Eljárást indított a rendőrség egy 38 éves besztercebányai férfi ellen, aki azt hazudta, hogy koronavírussal fertőződött meg, közben pedig csak egyszerűen nem volt kedve dolgozni menni.

Az illető április elején telefonált a céghez, és közölte, hogy a koronavírus-fertőzés tüneteit észleli magán. Azt is hozzátette, hogy hívta az információs vonalat, és azt mondták neki, hogy 12 órán belül mintát vesznek tőle. Miután a vezetőség megtudta, hogy a férfinek tünetei vannak, további alkalmazottakat küldtek karanténba.

Miután a rendőrség tudomást szerzett az esetről, hamar kiderült, hogy az egész kitaláció, ezt pedig maga a 38 éves férfi ismerte be. Azt mondta, ittas volt, és nem volt kedve munkába menni.

Később az is kiderült, hogy az információs vonalat sem hívta. A férfit őrizetbe vették, meggondolatlan tettéért akár egytől öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.


(TASR)

Címkék: koronavírus, hazugság