"Azonnal beleszerettem, amint kipróbáltam a minigolfot!"

2018. augusztus 1. - 09:02 | Sport

Történelmi sikert ért el a dunaszerdahelyi minigolfversenyző, Végh Iveta: a júniusi világbajnokságon ezüstérmes lett, ezzel pedig megszerezte Szlovákia első érmét minigolfban.

"Azonnal beleszerettem, amint kipróbáltam a minigolfot!"
További képekért kattints a fotóra!

A júniusban megrendezett minigolf-világbajnokságon 14 ország több mint száz versenyzője mérettette meg magát különféle kategóriákban. Iveta mindössze két ütessel maradt le az aranyéremről, de mint mondja, egyáltalán nem bántja a dolog, sőt, ez a versenyen még csak eszébe sem jutott, hiszen az ezüstérem is óriási meglepetés volt számára. Azóta újabb elismeréssel gazdagodott: a hétvégén megnyerte a szlovák bajnokságot egyéniben és csapatban is.


Hatalmas sikert értél el, hiszen szlovákiai versenyző korábban nem szerzett még érmet minigolf-világbajnokságon. Milyen élményekkel tértél haza a csehországi Horní Bezděkovból?

Máig sem hiszem el, hogy sikerült megszereznem az ezüstérmet. A kategóriámban egy amerikai versenyző győzött, aki mindössze két ütéssel került elém. A csehek is nagyon erősek voltak, ebben a kategóriában azonban idén nem volt indulójuk. Szlovákiából 11-en vettünk részt a versenyen. Az első nap után negyedik voltam – az amerikai versenyző már akkor megdicsért, és a befejezéseimet látva azt mondta, hogy elkezdett tartani tőlem. Aztán sikerült legyőznöm az Európa-bajnok svéd indulót is. Ő jól kezdett, de később két kört elrontott, a minigolfban pedig ez már komoly hátrányt jelent.

Milyen pályán versenyeztél?

Egy teljesen új pályán próbáltam ki magam, korábban nem játszottam még ilyenen. Az Adventure, ahogy a neve is elárulja, egy kalandos pálya, folyókkal, sziklákkal, műfüves vagy filces borítással. Egészen a múlt évig kizárólag Amerikában játszottak ezen a pályán, két évvel ezelőtt azonban a világszövetség úgy döntött, hogy Európában is megrendezik. Tavaly Horvátország, idén pedig Csehország adott otthont a világbajnokságnak.

Hogy nézett ki maga a verseny?

Összesen tíz napot töltöttünk a városban. A verseny ugyan csak kétnapos volt, az azt megelőző nyolc napot azonban edzéssel töltöttük. Reggeltől estig készültem, gyakoroltam. Az Adventure pályán kor alapján, nem pedig nemek szerint kategorizálják a versenyzőket. Az első nap egy amerikai és egy belga férfi ellen játszottam négy kört. A következő napon újabb sorsolás következett az addig elért eredmény alapján. Ekkor egy svájci és egy új-zélandi ellenfelet kaptam, akikkel két kört játszottunk. Sikerült bejutnom a szuperdöntőbe, a 18 legjobb játékos közé. A végén kategóriánként és összesítettben is hirdettek győzteseket. Az összesített eredmények alapján a főnyereményt – egy Las Vegas-i versenymeghívást – egy svájci férfi nyerte meg.

Mennyire volt szoros a verseny?

Első nap után egy ütéssel volt előttem a finn versenyző, nyolccal az amerikai, kilenccel pedig a svéd. Másnap a svéd versenyző mindkét kört elrontotta, én pedig felkerültem a második helyre. Elképesztő érzés volt már akkor is, de az volt a legjobb, amikor hazajöttem, és láttam, hogy a családom, a rokonaim és az ismerőseim büszkék rám. Nem igazán számítottak rá, hogy érmet fogok szerezni, hiszen magam sem gondoltam volna. A csapattársaim is nagyon szorítottak, ők már a felkészülések közben is emlegették, hogy akár érmet is nyerhetek. Én csak nevettem rajtuk, és azt mondtam, hogy ezt inkább ne is mondogassák, mert csalódni fognak. Végül pedig igazuk lett.

Nem aggasztott, hogy szinte csak hajszálnyira voltál az aranyéremtől?

Őszintén megvallva, abban a pillanatban meg sem fordult a fejemben. Mostanában kezdtem csak rajta gondolkodni, hogy mennyire közel voltam a győzelemhez, és elkezdtem fejtegetni, hogy mit csinálhattam volna jobban. De egyáltalán nem bánom, hogy lecsúsztam az aranyról, mert ezt is remek eredménynek tartom. Amikor hazatértem a világbajnokságról, olyat éltem át, amiben korábban még nem volt részem. Rengeteg dicséretet és pozitív visszajelzést kaptam, és ez elmondhatatlanul jó érzés volt.

Mit lehet tudni a jelenlegi csapatodról?

Korábban volt egy dunaszerdahelyi csapatunk, ez azonban később megszűnt, így jelenleg a nagyszombati csapathoz tartozom. Anyagi szempontból is könnyebb, ha a versenyző csapathoz tartozik, hiszen a kevésbé népszerű sportágakat nem támogatják annyira, mint például egy labdarúgást vagy jégkorongot. A minigolf pedig elég komoly befektetést igényel: az ütők mellett a többfajta labdát is magunknak kell beszerezni.

A világbajnoki ezüstérem eddigi pályafutásod legnagyobb elismerése. Milyen más versenyeken vettél részt korábban?

Korábban két női játékostársammal jártunk Európa-kupákra, bajnokságokra. Akkoriban már annak is örültünk, ha sikerült a negyedik-ötödik helyen végeznünk. A világbajnoki ezüstérem előtti legjobb eredményem Lettországban született 2000-ben, amikor a tizedik helyen végeztem. Nagyon sokat edzettünk, naponta akár 5-6 órát is. Az idei verseny előtt viszont nem is edzettem, mert a közelben nincs rá mód. Ha szlovák ligára megyek, többnyire egy nappal korábban elutazom a helyszínre, hogy annyival többet tudjak edzeni.

Az edzésen kívül hogyan lehet még készülni a versenyre?

Fontos az állóképesség, mind fizikailag, mind pszichikailag. Ha nem vagy kondiban, akkor lelkileg sem bírod a megterhelést, nem tudsz kikapcsolni. A csehek például pszichológust és masszőrt is alkalmaznak. Nagyon sok múlik azon, hogy a fontos pillanatokban épp mi jár a fejedben. A negatív gondolatok nagyon meg tudják nehezítheti a versenyző dolgát. Az egyéni sportoknál még fontosabb a koncentráció, hiszen míg a csapatjátékok esetében a játékostársak korrigálhatnak a hibáinkon, addig itt minden egyetlen versenyzőn múlik. A legfontosabb a nyugalom megőrzése és a koncentrálás. Ha játszol, ki kell zárni a külvilágot.

Mikor kerültél először kapcsolatba a minigolffal?

Sportos családból származom: egyik bátyám focizott, a másik pedig kosarazott, ezáltal a sport kiskoromtól kezdve az életem része. Huszonöt évvel ezelőtt kezdtem golfozni a dunaszerdahelyi pályán. Tizenhárom évig működött itt csapatunk, többszörös szlovák bajnokok lettünk mind csapatban, mind egyénileg. A golf előtt tizenöt évig kosárlabdáztam a férjemmel, majd egy közös ismerősünk minigolfpályákat nyitott, valójában általa ismertem meg közelebbről is ezt a sportot. Utána egy tízéves kihagyás következett. Éltem az életem, dolgoztam, majd az egyik ismerősöm unszolására, három évvel ezelőtt ismét elkezdtem versenyszerűen játszani.

Bizonyára nehéz volt az újrakezdés.

Nagyon nehéz. Volt, hogy nem fogadtak szót a kezek, furcsa volt. A küzdeni és nyerni akarás viszont mindig bennem volt. Amikor elkezdtem edzeni, segítséget kellett kérnem, mert én voltam a leggyengébb. Hiába lettem a versenyeken tizedik vagy huszadik, én mindig nyerni akartam. A játékosok gyakran feladják, ha elrontanak egy-egy pályát. Én ennek épp az ellenkezője vagyok: a végsőkig harcolok.

Miért éppen a minigolfot választottad?

Próbáltam a hagyományos golfot is, de nem fogott meg. Viszont a minigolfba azonnal beleszerettem, amikor először kipróbáltam. Olyan pályák vannak, hogy akár egyetlen ütéssel is a lyukba lehet juttatni a labdát, emellett pedig minden pálya más-más felkészülést igényel. A lényeg az, hogy szeresd, amit csinálsz, én pedig imádok játszani.

Milyen további célokat tűztél ki magad elé?

Úgy gondolom, hogy mindenki úgy indul el minden versenyen, hogy nyerni szeretne – még az is, aki ezt nem ismeri be. Ezzel én sem vagyok másképp. A végeredmény persze már a jövő titka, de annyi biztos, hogy szeretnék még legalább egyszer világbajnoki dobogón állni.


(Farkas Linda)