1
Andrej Danko (Fotó: TASR)
Az SNS vasárnapi közleményében kifejtette, soha nem volt a programja része és nem is terveznek olyan kezdeményezést, mely egy kötelező érvényű népszavazásra irányulna, melynek tárgya az Európai Unióból és a NATO-ból való kilépés lenne. A párt álláspontját Zuzana Škopcová szóvivő közölte annak kapcsán, hogy a listájukon a parlamentbe bejutott álhírgyáros Rudolf Huliak ilyesmit forszírozott.
"A Szlovák Nemzeti Párt az Európai Unió reformját szorgalmazza, és javítani szeretne a NATO működésén. Prioritásunk, hogy javítsunk a meglévő nemzetközi szervezetek működésén" – áll a közleményben.
Hozzáteszik, nem bánják, ha Huliak másképp gondolja, ugyanakkor úgy látják, hogy az ő mondatait kiragadták az RTVS-ben elhangzott gondolatai kontextusából. Leszögezték, hogy az SNS listáján való indulás feltétele volt, hogy a jelöltek tiszteletben tartják Szlovákia pozícióját a nemzetközi szervezetekben.
"Elfogadjuk minden képviselő nézetét, de ez nem tekinthető az SNS álláspontjának" – közölte a szóvivő, hozzátéve, bíznak benne, hogy a kormányprogramban megtalálják a közös nevezőt az érzékeny kérdésekben, és abban is, hogy minden képviselő tudatosítja, a koalíció működésének alapja a politikai kompromisszum, nem pedig a veszekedés és a nézeteltérések keresése.
(TASR)