Az iskolanyitás a káosz iskolapéldája

Ardamica Zorán | 2021. február 4. - 19:21 | Vélemény

Ugye tekintsek el attól, hogy a tegnap ebéd után bejelentett, részleges, hétfői iskolanyitással kapcsolatos tanári, szülői és iskolafenntartói kérdések interneten keringő és egymást gerjesztő tömkelegét summázzam? Eltekintek, különben ez a szöveg kisregény méretűvé duzzadna. És amúgy is majdnem mindenkinek a családjában van szülő és/vagy gyerek (vagy pedagógus, vagy önkormányzathoz kötődő alkalmazott), tehát körülbelül az egész ország érintett, szóval mindenkinek a fejében ugyanazok a kérdések gőzölögnek válaszokra várva.

Az iskolanyitás a káosz iskolapéldája
Fotó: TASR

Logikát nem szabad keresni semmilyen kormányzati intézkedés mögött, mert ha az egyik intézkedésben találunk (kérdés, mi tekinthető intézkedésnek), akkor megjelenik egy vele ellentétes is. Tehát racionálisan indokolhatatlan.

De ez még elmegy, megszokhattuk.

Amikor legutóbb nyomtam egy F5-öst, még nem létezett közzétett kormányrendelet a hétfői sulinyitásról. A miniszter tegnap csak sajtóbejelentéssel szolgált, az újságírók legtöbb kérdésére nem tudott válaszolni. Ma reggel - tehát 2 nem teljes munkanappal az iskolanyitás előtt - még nem lógott a tárca honlapján semmilyen érdemleges információ. Tegnap estig csupán egy FB-bejegyzést láthattunk, pontosabban egy egyoldalas táblázatot. Ennyi. Ma kb. gyomorkorgás idején tette közzé az Oktatási Minisztérium honlapján az iskolanyitással kapcsolatos infókat. Azzal a kitétellel, hogy a mellékleteket majd még módosítják… valamikor…

Kell is, mert a hozzáférhető szülői nyilatkozatban az állt csütörtökön 17:40-kor, hogy a szülő és a gyerek is negatív PCR-teszttel rendelkezik, ami ugyebár sületlenség, mert a gyereket 10 éves korig nem szükséges tesztelni, valamint antigén-teszt is elfogadható.

Meg ilyenek… Tehát az első hivatalos, de nem teljes anyag csütörtökön lett nyilvános. De még aznap meg is kell ám – mi szerint? – szervezni a tesztelést az önkormányzatok, az iskolafenntartók (nem minden esetben azonos), vagy egyenesen az iskolák által péntekre (és örül, aki gyűlöli a hétvégi pihenést: szombatra, vasárnapra).

Az igazgatók egyébként az egyetlen, pénteki munkanapon fogják előkészíteni a beléptetés teljes adminisztrációját, szervezését? Az igazgatók és a pedagógusok egyetlen péntek alatt átállnak távoktatásról kettős, tehát jelenléti és távoktatásra annak minden tartalmi, formai, adminisztratív, technikai és perszonális velejárójával? Egy frászt, kérem.

Rámegy az éjszaka, vagy kettő, rámegy a komplett hétvége, és ha pechük van, akkor teszteltetni is hétvégén lesznek kénytelenek. Sebaj, kiváló a bérezésük, be vannak oltva kétszer és veszélytelen, nyugodt hivatást gyakorolnak, ennyinek igazán bele kell férnie…

Csak a minisztériumot, valamint a minisztert nem kötelezi semmi, hogy idejében legyen kész valamivel, ő kérheti add uram, de rögtön alapon akár a csillagos eget is. Miközben gyakorlatilag egyetlen nap alatt vár el egy egész rendszertől csodát. Nulla segítséggel. Nem beszél meg semmit a szakmai szervezetekkel, nem egyeztet előre a szakszervezetekkel sem, ha kell, saját, adatokkal hadonászó alkalmazottaitól is rövidtávon megszabadul… Csak osztja az egymásnak ellentmondó részinformációkat a mikrofonba. Kormányhatározat? Mikor? Majd?

Még az sem biztos, kérem. A kormányfő, aki az iskolanyitás „jóváhagyásának”(?) idején épp külföldön tartózkodott, ugyanis azt nyilatkozta, hogy ő ezért felelősséget nem vállal. Vállalja csak a két populista koalíciós párt: az SAS és a Za ľudí.

No, ilyen műfaj sincs Európában. Vagy az ő kormánya határozott, amit ő vezet, vagy pedig nem az övé, de ha nem az övé, ha nem tud azonosulni a saját kormányával, akkor le kell mondania, vagy pedig le kell cserélnie egyes kormánytagokat. Ezt úgy hívják, hogy kormányrekonstrukció (páran erre már felszólították), rosszabb esetben kormányválság.

Tehát nem csak az iskolaügy koordinálása nem működik, pontosabban csupán az iskolák és önkormányzatok önerejéből történik, amíg még lehetséges, hanem maga a kormány és a kormányfő között sem működnek a jogszabályokba foglalt folyamatok.

Egy kormány egyiket sem engedheti meg magának. Különben megbukik. Ha nem a kormány bukik, akkor a demokrácia, a polgárok bizonyítványában szerepel majd elégtelen. Mert egy kormánynak vagy a bukását, vagy a működését kell elérni/kikényszeríteni egy demokráciában. Máskülönben káosz lesz és anarchia.

A jövő idő viszont a terminusok miatt már most relatív…