Az államfő elfogadta az SaS-es miniszterek lemondását, ideiglenesen Naď lesz a külügyminiszter, Heger pedig a oktatási tárca vezetője

2021. március 25. - 11:08 | Belföld

Zuzana Čaputová köztársasági elnök csütörtökön délelőtt elfogadta Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi és Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter lemondását.

Az államfő elfogadta az SaS-es miniszterek lemondását, ideiglenesen Naď lesz a külügyminiszter, Heger pedig a oktatási tárca vezetője
Ivan Korčok (SaS-jelölt) távozó külügyminiszter és Zuzana Čaputová államfő (Fotók: TASR)

A köztársasági elnök a külügyminisztérium irányításával ideiglenesen Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi minisztert, az oktatásügyi minisztérium ideiglenes vezetésével pedig Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminisztert bízta meg.

Heger emellett az egészségügyi minisztérium ideiglenesen megbízott vezetője is.


Eduard Heger és Zuzana Čaputová

„A helyzet úgy alakult, hogy nem lehetséges a további maradásom ebben a kormányban. Az SaS távozik a kormányból” – jelentette ki Ivan Korčok, mielőtt az államfő elfogadta a lemondását. Ezzel az SaS összes minisztere kilépett a kormányból. Korčok megerősítette, hogy a koalíciós tárgyalások továbbra is folyamatban vannak.

A leköszönő miniszter köszönetet mondott az államfőnek, a parlament elnökének és a kormányfőnek az együttműködésért és a bizalomért, valamint az SaS-nek és a külügyi tárca államtitkárainak.

Korčok közölte, a lemondásával szeretne hozzájárulni, hogy minél előbb megoldódjon a kormányválság, és a kormány foglalkozhasson végre az emberek problémáival és a járványhelyzet megoldásával. „Szlovákiának stabil kormányra van szüksége” – hangsúlyozta.


Ivan Korčok

Korčok szerint a kormány kezdetben jól teljesített a külpolitikában – elfogadták például az új biztonsági stratégiát –, később azonban változott a helyzet.

„A külpolitikában is vékony jégre kerültünk a hazai viták miatt” – jelentette ki, majd hozzátette, dolgozniuk kell azon, hogy sikerüljön onnan visszatériük.

Korčok megjegyezte, nem tetszik neki, amikor a politikusok egymás személyét támadják.„Nem távozhatok anélkül, hogy ezt mondanám – engem nagyon zavar a politikai kultúra hanyatlása” – emelte ki, majd hozzátette, ez nem csak a mostani kormány bűne, de megállítaniuk sem sikerült a folyamatot.

"A kormányválság kezdete óta eltelt napokat kihasználatlan lehetőségnek tartom, nemcsak a kormány rekonstrukciója, hanem a koalíció alapelvei működésének helyreállítása szempontjából is, amely visszanyeri az állampolgárok bizalmát a jó és felelősségteljes kormányzóképességben" – fogalmazott Korčok.

A távozó külügyminiszter bírálta Matovičot is. Mint fogalmazott, nem szeretné, ha más külügyminiszter is megtapasztaná azt, hogy a felettese más diplomáciai vezető mellett áll ki. Példaként a Szputnyik V orosz vakcinák beszerzését említette, amikor Matovič a magyar külügyminiszternek mondott köszönetet.

Zuzana Čaputová államfő köszönetet mondott Korčoknak, aki szerinte magasra lette a lécet.

Branislav Gröhling távozó oktatásügyi miniszter elmondta, örül, hogy átadhatja a tárca vezetését Eduard Hegernek, "neki ugyanis az iskolaügy mindig prioritást jelentett".


Branislav Gröhling

Az államfő szerint az oktatásügyi tárca – érthető okok miatt – nem volt felkészülve a járványhelyzetre. Értékelte, hogy a minisztérium, élen Gröhlinggel, a szakértőkkel együtt készültek a járvány második hullámára a nyár folyamán, és elkészítették az „iskolai szemafort”, ami ugyan a gyakorlatban sokáig nem működött.

A köztársasági elnök azonban megjegyezte, a vezetése alatt számos diáknak, akiknek otthonról kellett tanulniuk, nem tudtak biztosítani internet-hozzáférést.

Miután az államfő elfogadta az SaS-es miniszterek lemondását, a párt elnöke, Richard Sulík megerősítette, hogy az SaS nem része tovább a kormánynak, miután az utolsó tárcavezetőjük is lemondott. „Ahogy ígértük, amíg Igor Matovič nem mond le, felfüggesztjük a koalícióban való részvételünket” – fogalmazott.

Richard Sulíkot, az SaS elnökét követően Gröhling és Korčok szerdán jelentette be távozását. Sulík azt követően nyújtotta be lemondását, hogy Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő vasárnap bejelentette, hajlandó távozni posztjáról, de a kormány tagja marad. Ennek egyik feltételéül szabta, hogy Sulík távozzon a kormányból. Az SaS korábban szerdáig adott időt a miniszterelnöknek, hogy távozzon a kormány éléről, különben a párt kilép a koalícióból.

A Matovič-kormány március elejétől került komoly válságba, ami az orosz Szputnyik V vakcina vásárlása után robbant ki. A koalíción belül már régóta eszkalálódott a feszültség, főleg Matovič és Richard Sulík miniszterelnök-helyettes vitái és személyeskedései miatt. De abban mindegyik párt egyetértett, hogy nem akarnak előrehozott választásokat. Az SaS és az orosz oltóanyag ellen vehemensen tiltakozó legkisebb kormánypárt, a Za ľudí a kormány átalakítását, valamint Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter és a kormányfő távozását szorgalmazta.

Alig két héten belül már hat miniszter jelentette be, hogy távozik a tisztségéből. Március 12-én lemondott Marek Krajčí egészségügyi miniszter (OĽaNO), aztán öt nappal később felállt a bársonyszékéből Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter is. Hétfőn Richard Sulík (SaS) gazdaságügyi miniszter jelentette be, hogy távozik a tárca éléről.

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter azt követően jelentette be a távozását, hogy Igor Matovič vasárnap felajánlotta lemondását, abban az esetben, ha Kolíková, Richard Sulík (SaS), Juraj Šeliga (Za ľudí) is lemondanak.


(TASR/para)