Az 1956-os forradalomról emlékeztek meg szerdán a komáromi Selye János Gimnázium dísztermében a Széchenyi István Polgári Társulás szervezésében.
A megemlékezésen beszédet mondott Keszegh Béla, Komárom polgármestere, Varga Judit, Magyarország korábbi igazságügyi minisztere, valamint Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete.
Keszegh Béla polgármester visszatekintésében emlékeztetett, fontos, hogy a veszteségekre is emlékezzünk, ne csak a sikerekre, hiszen a ’48-as forradalom és az '56-os események is jelentős hatással voltak a további történésekre, és fontos szerepet játszottak abban, hogy tudatosítsuk, miért fontos hinni dolgokban, miért fontos a bátorság, és miért fontos a kiállás.
„Pontosan tudjuk, hogy mennyire számíthatunk másokra. És nem mindegy ez, 2023 Európájában sem, hogy mennyire számíthatunk másokra és mennyire számíthatunk magunkra. (…)Higgyünk a saját dolgainkban és hisszük azt, hogy ez a közösség akár némi határokkal, de össze tud fogni és tud hinni a közös ügyben” – hangsúlyozta a beszédében a polgármester.
„Amikor 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, akkor nemcsak az áldozatok és a hősök elevenednek meg előttünk, hanem a magyar összetartozást is ünnepeljük. Azt, hogy éljünk magyarként bárhol a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban, az ’56-osok bátorsága és hazaszeretete összeköt minket” – kezdte beszédét Varga Judit, majd kitért az aktuális helyzetre, és az „európai elit” bírálatára.
Az ünnepi megemlékezésen fellépett Vadkerti Imre előadóművész, valamint Bánfi Kata és Berényi Dávid színművészek.
(parameter)