Augusztus 20. – Hájos: Hozzuk létre az egységes politikai érdekképviseletet!

2020. augusztus 21. - 07:31 | Régió

Az államalapításról és Szent István király örökségéről emlékezett meg Dunaszerdahely önkormányzata csütörtökön az államalapítóról elnevezett téren.

Augusztus 20. – Hájos: Hozzuk létre az egységes politikai érdekképviseletet!
Hájos Zoltán - Fotók: Paraméter

Az eseményen megjelent Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, továbbá Jankovics Gyula, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa.

Köszöntőt Hájos Zoltán polgármester mondott, aki kiemelte, ezen a napon olyan államférfiről emlékezünk meg, aki hittel, elszántsággal, bátorsággal alapította meg és kormányozta a magyar királyságot. „Szent István nemcsak bátor, de előrelátó is volt, hiszen Magyarország ezer év után is létezik, tagja az Európai Uniónak, az észak-atlanti szövetségnek. Más nemzetek eltűntek a történelem süllyesztőjében, a magyar nemzet, megtépázva bár, de megmaradt. Úgy hiszem, hogy Szent István hite, elszántsága és bátorsága számunkra, felvidéki magyaroknak is például szolgálhat. Nemcsak politikusoknak, megválasztott képviselőknek, hanem a hétköznapi emberek számára is.

Arra biztatott, legyünk elszántak a magunk által kitűzött célokban, és azért is, hogy képesek legyünk politikai képviseletet elérni a szlovák parlamentben.

„Hiszen csak úgy tud a felvidéki magyar közösség megmaradni és gyarapodni, ha nem leszünk megosztottak, ha politikai erőink és szavazataink nem oszlanak meg. (...) Elegendő bátorságra azért is van szükség, főleg a politikai pártjaink vezetőinek, hogy az egységes politikai érdekképviselet érdekében leüljenek egy tárgyalóasztalhoz, elmondják egymásnak ezzel kapcsolatos kételyeiket és bizalmatlanságuk okát, vetkőzzék le egymással szembeni sérelmeiket és előítéleteiket” – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy a megosztottság miatt sok magyar választó szlovák pártra voksolt, márpedig szerinte

„egyetlen szlovák politikai párt sem értette meg eddig és nem is képes rá, hogy megértse a felvidéki magyar közösség gondjait és igényeit. Legyünk bátrak szembenézni önmagunkkkal és politikai versenytársainkkal. Hozzuk létre az egységes politikai érdekképviseletet, amely biztosítani tudná a felvidéki magyar közösségnek a politikai érdekképviseletet a helyi önkormányzattól az Európai Parlamentig”.

Szilágyi Péter a trianoni évfordulóra hívta fel a figyelmet, emlékeztetve, hogy „100 esztendővel ezelőtt Szent István ünnepe már határokkal elválasztva találta a magyarságot”. Úgy véli, megfogalmazódhatott akkor a kérdés az emberekben, hogy mi lesz a magyarokkal. „Száz esztendő eltelt, a magyarság pedig határozott, egyértelmű választ adott a kérdésre: Vagyunk. Ma, Csallóköz szívében ugyanezt a választ adjuk a történelmi kérdésre: Itt vagyunk. Megmaradtunk, mert hála Szent István királyunknak, nemzetünk történelmi horizontja nem száz, hanem több, mint ezer éves” – fogalmazott.

Kifejtette, hogy

„megmaradásunk a szilárd alapok ellenére sem történelmi szükségszerűség, hanem egyéni és közösségi teljesítmények eredménye. Ezer éve minden nemzedéknek számot kell adnia arról, hogy mit kezd a szent istváni örökséggel. Ez a számonkérés minket sem kerülhet el. Éljünk bármely csücskében a Kárpát-medencének, bármely pontján a világnak, rajtunk is áll a magyarság sorsa”.

Szilágyi Péter köszönetet mondott a dunaszerdahelyieknek példamutató helytállásukért és az összetartozásba vetett hitükért.

A megemlékezés városi és politikai szervezetek, intézmények koszorúzásával zárult.

(SzT)