5 alkalom, amikor szabad hazudni egy párkapcsolatban

Amikor a párunk sunnyog, képesek vagyunk odáig vinni a történetet, hogy biztos megcsal. Jöjjön 5 olyan szituáció, amikor a hazugság teljesen rendben van. Sőt, pont azért hazudunk, mert szeretjük a másikat!

1. HA HAZAVISZ EGY DOBOZ BONBONT, MIKÖZBEN ÉPP FOGYÓKÚRÁZOL

Tudja jól, hogy most van a NAGY fogyókúra, amikor végre meglesz a vágyott álomalak. Hogy ne tudná? Hiszen vagy ezerszer elmondtad neki, és hetek óta nyulakat megszégyenítő módon tuszkolod magadba a salátát. Semmi kilengés, csak sóvárgó kiskutyaszemek. Persze ő nem ért ezzel egyet, mert most is tökéletesnek lát, minek az önsanyargatás? Szóval hazaviszi a kísértést, a falatnyi boldogságot, miközben tudja, hogy dühös leszel rá, és árulónak fogod tartani. De azt is tudja, hogy gyorsabban téped fel a csomagolást, mint ő levenné a cipőjét, majd mosolyogva beleharapsz az olvadó élvezetbe.

2. ÚGY TESZ, MINTHA NEM VETTE VOLNA ÉSZRE, HOGY FLÖRTÖL VELE VALAKI

Legyünk őszinték. Szeretjük, ha a párunkon kívül másnak is feltűnik, hogy jól nézünk ki. Aztán nyugodtan megjegyezzük magunknak, hogy oké, még mindig meg van, semmi gond. De soha, senkitől nem hangzik jobban dicséret, mint a szerelmünktől. Ez még nem minden. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy valahol a szívük mélyén büszkék vagyunk rá, ha a konkurencia a párunkat vetkőzteti szemmel. Csak szemmel! És aki tudja, hogy megbízhat a szerelmében, azt inkább jól eső érzés tölti el, hiszen a másik csak az övé, és senki másé. De a rend kedvéért, fordítsa csak el a fejét!

3. FIGYELMEN KÍVÜL HAGYJA AZ ANYAGI LIMITET, AMIBEN MEGÁLLAPODTATOK

Mennyiért vegyünk a másiknak ajándékot? Mindegy mit mondasz, mindegy hányszor beszélitek meg, őt ez úgy sem fogja érdekelni. Aztán kapja az ívet, mert nem tartotta magát a megbeszéltekhez, és merészelt valami olyat venni, aminek igazából nagyon örülsz, de kell azért a jelenet. Egy ajándéknál nem a pénz a lényeg, és ezt ő is pontosan tudja. Tudja, hogy közben te leszel a legboldogabb a világon, és nem csak azért, mert szereted a szép dolgokat. Számára te vagy a legfontosabb, és még a legjobbnál is jobbat érdemelsz. Hidegen hagyja az ár, rég elfelejtette a megállapodást, csak az érdekli, hogy boldognak lásson.

4. AMIKOR KIHAGY A NYARALÁS MEGSZERVEZÉSÉBŐL, ÉS AZON KAPOD MAGAD, HOGY CSOMAGOLNI KELL

Mi van? Most van a legtöbb munkám, nem mehetek el. Pedig a munka várhat, és egy ilyen meglepetésnek csak örülni szabad – még akkor is, ha a kihagyott az igazi buliból, leszervezni az egészet! Te szegény. Valószínüleg feltűnt a párodnak is, hogy mostanában rengeteget dolgozol, és szeretné hogy lazíts kicsit, hogy együtt töltsetek pár kalandos napot. Valahol távol, a felnőtt élet minden gondjától. Ez van. A munka várhat, te csak pakolj össze és menj!

5. A HÁTAD MÖGÖTT ÖSSZEFOG ELLENED

Vagy pont érted. A legrégebbi szövetségeseiddel veszi fel a kapcsolatod, hogy a meglepetés tökéletes legyen. Igen, még az anyádat is felhívja! Sokszor szeretnénk meglepni a másikat, de nem tudjuk hogyan. Ilyenkor jól jön a család és a barátok, akik lesúgják a fontos infókat. Vannak dolgok, amiket nem tud tőled megkérdezni. Ilyen például a lánykérés. Sok pasi fontolgatja a dolgot, de nem biztos a válaszban – vagy abban, hogy a másik mit reagál a kérdésre. Ennek a pillanatnak tökéletesnek kell lenni. A tökéletes helyen, időben, minden olyan körítéssel amit valaha elképzeltél, és nagy valószínűséggel meg is beszélted a barátaiddal!

joy.hu