11 ezren mentek kerékpárral a munkahelyükre májusban

2018. június 19. - 16:43 | Belföld

Kihirdették az idei „Kerékpáron a munkahelyre!” kampány győzteseit. Az ötödik alkalommal megrendezett verseny célja, hogy a kerékpározók számára megfelelőbb körülmények teremtésére ösztönözze az önkormányzatokat és a munkaadókat.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter is részt vett. A versenybe idén rekordszámú, 11 061 jelentkező nevezett be, 3 332 csapatban, összesen 1 349 vállalat, cég és intézmény képviseletében. A regisztrált versenyzők Szlovákia 81 városában kerékpároztak és együtt közel egymillió négyszázezer kilométert tettek meg.

„Örülök, hogy idén is sikeres volt kampányunk, mely oly jelentősen befolyásolja a lakosok közlekedési szokásait. Az utakon egyre nő a gépkocsik száma, és ezáltal az életminőség városainkban egyre romlik. Köszönet jár mindenkinek, aki bekapcsolódott a versenybe, és örömömre szolgál, hogy ma díjban részesíthettem a legaktívabb városokat és intézményeket” – mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

Az aktív önkormányzatok kategóriában az első helyen Turócszentmárton végzett, a másodikon Galánta, a harmadik hely pedig Liptószentmiklóst illeti. A Szlovák Vasúttársaság lett az intézmény, melyből a legnagyobb számban – összesen 262 versenyzővel – kapcsolódtak be a dolgozók, a második pedig az AT&T Global Network Services Slovakia vállalat 191 regisztrált dolgozóval. A harmadik helyen a turócszentmártoni Jessenius Orvostudományi Kar végzett 187 versenyzővel.

A versenyt létrejötte óta a besztercebányai Polgári Kezdeményezés a Kerékpározásért szervezet koordinálja a közlekedési és építésügyi minisztériummal együttműködve. Az ünnepélyes díjátadót idén összekötötték az Európai Mobilitás Hete rendezvény meghirdetésével, valamint egy, a fenntartható városi mobilitás tervezését célzó workshoppal. Az Európai Mobilitás Hetének hazai koordinátora a környezetvédelmi minisztérium a közlekedésügyi tárca támogatásával.

(-)