10 évesen már bepiálnak a szlovákiai gyerekek

2017. augusztus 1. - 10:42 | Belföld

A fiatalok alkoholfogyasztási szokásaival foglalkozó, ijesztő statisztikákat foglalt össze cikkében a Denník N.

10 évesen már bepiálnak a szlovákiai gyerekek
Fotó: Flickr - illusztráció

Egy szlovákiai gyerek a statisztikák szerint 10 éves kora körül kóstol először alkoholos italt. A sokkoló statisztika arra is rámutat, hogy a 14 éves gyerekek felét már kínálták felnőttek is alkohollal.

A felmérések során megkérdezett 14 évesek harmada azt állította, hogy édesapja "időnként berúg", és minden harmadik 15 és 19 év közti fiatal azt állította, hogy kevesebbet akar inni, vagy abszolút fel akar hagyni az alkoholfogyasztással.

A tendenciák egyébként javultak, 2010-ben, a gazdasági válságot követően kedvezőtlenebbek voltak a fiatalok alkoholfogyasztási szokásai - akkoriban több alkoholt fogyasztottak a tinédzserek, mint most, ráadásul a gyors lerészegedést eredményező "hirtelen ivás" is rendkívül gyakori volt.

A Denník N által megkérdezett szakemberek mind azon a véleményen vannak, hogy az alkoholfogyasztás terén a szülőnek példát kell mutatnia, és semmilyen eredményre nem vezet, ha a szülő bort iszik és vizet prédikál...

"A célzott szóbeli okításnál sokkal fontosabb, hogy a szülő természetes példát mutasson, mivel így tudják a gyermekek leginkább magukévá tenni a viselkedésformákat" - állítja a szakértő.

(Denník N)