ABSZURD: Évekre börtönbe kerülhet egy jegyespár, mert szexeltek!

A hely, ahol ilyesmi megtörténhet, az Egyesült Arab Emirátusok.

ABSZURD: Évekre börtönbe kerülhet egy jegyespár, mert szexeltek!
A fiatal pár

BBC nyomán a 24.hu számolt be róla, hogy az Emirátusokban letartóztatták a 29 éves dél-afrikai Emlyn Culverwellt, valamint két évvel fiatalabb ukrán menyasszonyát Iryna Nohait letartóztatták, mert házasságon kívül bújtak ágyba egymással, márpedig ezt az arab ország törvényei tiltják.

A "bűncselekményre" egyébként azután került sor, hogy a fiatal nő gyomorgörcsei miatt elment egy orvoshoz, és kiderült, hogy babát vár.

Emlyn és Iryna már január óta őrizetben vannak, az eset azonban csak most került a nyilvánosság elé. A férfi édesanyja azzal fordult az illetékesekhez, hogy engedjék szabadon a fiatalokat, hiszen nem követtek el semmit, mindössze szeretik egymást. A dél-afrikai külügyminisztérium erre úgy reagált, hogy meg van kötve a kezük, és nem tehetnek semmit, mert abban az országban ez a törvény.

A törvény szerint márpedig házasságon kívüli szeretkezésért több év szabadságvesztés is járhat az Emirátusokban. Egyelőre viszont nem emeltek vádat a fiatalok ellen.

(para)